SMART közvilágítási rendszer kialakítása Békéscsabán
Támogatás:
A SMART közvilágítási rendszer kialakítása Békéscsabán című beruházást Magyarország Kormánya a Modern Városok Program keretében támogatja.
A mintegy bruttó 1,8 Mrd Ft-os fejlesztés keretében komoly tervezési és előkészítési feladatok voltak az elmúlt év során.
A projekt indokoltsága:
Békéscsaba közvilágítási hálózata egyrészt nem teljes, másrészt a lámpakarok és világítóberendezések nagyrésze elavult, cserére érett. A korábbi beruházások során a város mintegy 11 ezer közvilágítást biztosító berendezésének csak az egyharmadát sikerült lecserélni. Most néhány kivétellel a fennmaradó kétharmad kerül korszerűsítésre.
Számos utcában a fényerő nem kielégítő. A megtervezett korszerűsítés révén energiahatékonyabb és jogszabályi előírásoknak is megfelelő megvilágítottsági szintet szeretnénk elérni.
Kivitelezés
Egy nyílt közbeszerzési eljárást bonyolítottunk le, amelynek eredményeként került kiválasztásra a nyertes konzorcium. A konzorcium vezetője a székesfehérvári RONEKO Kft. és a budapesti RIO Lámpastúdió Kft. A munka mérete jelentős kapacitásokat igényel, így a konzorcium számos, többek között békéscsabai alvállalkozó igénybevételét is jelezte már a Beruházó felé.
A munka vállalási ára nettó 1 mrd. 166 millió Ft. A kivitelezésre vonatkozó szerződést Szarvas Péter polgármester úr 2020. május 5-én írta alá a vállalkozókkal, akiknek 1 évük van a kivitelezésre.
Műszaki tartalom
A kivitelezés mintegy 7500 lámpatestet érint. Körülbelül 6800 új lámpatest kerül felszerelésre. Ahol indokolt, ott sort kerítünk a hálózat sűrítésére is. Jelentős energiamegtakarítással is számolhatunk (300 ezer wattal csökken a beépített teljesítmény). A megtakarítás révén pedig lehetőségünk lesz megteremteni a pénzügyi hátterét annak, hogy a közvilágítási hálózathoz csatlakoztatott SMART elemek működtetésével emeljük a városüzemeltetés színvonalát és a lakossági szolgáltatások szintjét.
- 41 db új WiFi pont,
- 9 db digitális információs, ún. „totemoszlop”,
- 11 db környezeti szenzor doboz,
- 10 db térfigyelő kamera, továbbá
- a közlekedés- és parkolásmenedzsment rendszerhez kapcsolódóan 39 db optikai szenzor.
